Próbafekvés

A hülye haverom aki ráadásul borzasztó is, kint volt a temetőben.

Hogy minek? Azt mondja próbafekvésen volt.
Röhögtünk egy sort.
Én még soha nem hallottam erről.
Próbafekvés.
Akinek mondtam mindenki ismerte ezt a hülyeséget,
megint én vagyok az utolsó aki megtud valamit.
Persze én nem ülök a kocsmában egész nap, ahol lehetne
találkozni a való élettel.

Az eddigi életem folyamán jöttem mentem, nem keveset.
Eddig 58 autó segített ebben.

Többnyire hulladékok.
A rohadt vasakra mindig sajnáltam a pénzt.
Egyik sem volt a számomra más mint egy kisebb vagy nagyobb darab ócskavas.
Szükségem volt rájuk, de egyiket sem szerettem.
Mit szerettem volna rajtuk.
Na persze voltak kivételek.

Egy kis suhanászat. Hoppá!!!!
Kellett, hogy eljussak velük ából-bébe.
Mindig valahova mentem.

Az enyém körablakos volt.

A Drapp Nyíl.

Ha lett volna videó kameránk Nadapnál készülhetett volna egy ilyen felvétel

Mindig dolgom volt.
Nem ültem be csak úgy a saját szórakozásomra, rábökve a térképre na ide elmegyek.
Nem.
Mindig mentem valahova a dolgom intézni.
Volt dolgom.
Rettentő fontosak.
Mondjuk legalább legalább nem a gyárban kalapáltam.
A ruszki igazolványommal simán közlekedtem a rendőrök nem szívóskodtak velem.

 
A pulóverben az asztalon támaszkodva kilógó övvel össze hugyozva nem én vagyok.
De lehetnék a képen én is.
A rendőrök nem szívóztak velem. Mondtam Leningrádba járok egyetemre.

 
Ami részben igaz is volt csak múltidőben, akkor sem sokáig.
Kurva hideg szél fújt a Néva parton ahol valamennyit kellett gyalogolni, hogy a Letyire érjünk.
(Leningradszkij Elektrotehnicseszkíj Insztitut)
És mindig széllel szembe.
Azt akkor még nem tudtam, hogy ez mindig így lesz.

Én barom, aki nem akartam katona lenni semmiképp, ide  jelentkeztem, mert akit ide felvettek nem vittek el.
Nesze. Nem voltam normális.
Szerencsére ezt később le is papírozták.
Hivatalosan.
Dr. Pertoríni Rezső.
Országos ideg és Elmegyógy intézet ismertebb nevén a Lipótmező.

Még ismertebben a Sárga ház
Később mikor az egyik sippantó helyen dolgoztam az irodagépnél, ahol sok zenész haverom is meghúzta magát, hogy ne legyen kmk-s volt is ebből egy kis cink.
Nagyon nagy ivócimborámmal akinek minden verzióban a Calvados és a Portorikó rum fogyasztása közben már elmeséltem néhányszor, azt a kiváló történetet, hogy én csak azért kerültem be, hogy kivédjem a botrányt, hogy kb ötven első évfolyamos társammal együtt letipliztünk a dicsőségből.
Na még egy kört - általában ezzel zárult a történet.

1968-ban ezt nem nézték volna jó szemmel.
Mindenkinek segített a minisztérium valahogy kivédeni a botrányt.

Nekem ez jutott a Lipót. Talán nem alaptalanul 
Az persze eszembe sem jutott, hogy ez az ő érdekük volt leginkább.

Persze nem mindenki volt ezen a véleményen.
Ő nem rózsákra gondolt. 

Olyanok is voltak akiknek fogalma sem volt, hogy mi egyáltalán létezünk. 

Nekem is csak most esett le, hogy ezek a történések egyszerre voltak egy másik párhuzamos világban.
Csak akkor még nem találták ki a párhuzamos világ elméleteket.
Pedig ez tökéletesen az volt.
És a párhuzamosok csak a végtelenben találkoznak.
A Lipóton voltunk repasszálni az írógépeket.
Nagyon kemény munka volt.
Idegileg nagyon igénybe vette az embert.
Indulás előtt a Spartacusban vagy a Joliban szűrtünk be egy kis bátorságot.
Az is előfordult, hogy nem is mentünk tovább de most buzgott bennünk a munkakedv.
Meg voltak bevált rituálék is ezen a helyen.
A ketrec szerű sétálóban remekül lehetett hergelni a betegeket.
Vagy valamelyik hátsó ablaknál csúfolódni grimaszolni.
Aztán mikor felvették a kontaktust velünk menekülés.
Nagy gyökérség volt, de akkor a borzasztó kommonista világban nagyon jól szórakoztunk rajta.
A röntgen előtti folyosón ültünk vártuk, hogy bemehessünk egy kis spiritusz, egy rézszőrű kefe meg egy nagyon hivatalos rongy segítségével megtakaríthassuk az írógép ólombetűit.
Nagy ritkán még egy mozgó fejet is visszaforrasztottunk.
Ez volt a repasszálás embert próbáló folyamata.
Gyorsan aláírattuk a nőkkel a papírokat és vissza gyorsan vagy a Vörös Csillag Moziba vagy a Joliba.
Nem Home Office.
Meg digitális intelligencia.

Két sör egy cseresznye és mindent tudtunk.
Amíkor vártunk nyílt az ajtó és kijött a szomszédunkban lakó nő aki itt volt asszisztens.
Nagyon megörült rég látott.
A két lányával sokat bandáztunk meg bringáztunk gyerekkorunkban.
Gyurikám, hogy vagy?
Rég találkoztunk.
Apukád jól van?
Meggyógyult?
Ugyanis Apámék ötvenhétben felborultak autóval, évekig betegeskedett. Szénné volt égve. Egy évig rakták össze a Honvéd kórházban.
Teljesen normális kérdések, de a cimborám kicsit furcsán kezdett rám nézni a Sárga ház folyosóján.
Talán ez volt az első olyan történet ami miatt nem tud lelkesíteni az autózás.
Ceglédre mentek a régi négyes úton.
Sárga keramit kő burkolat.
"Budapesti közlekedéseink során teljesen véletlenül a XIX. kerületi, kispesti Kossuth Lajos utcában egy igen régi útburkolatra bukkantunk. Ez a régi burkolat a sárga keramitkő vagy keramitkocka, amelynek budapesti pályafutása több mint 120-130 évre tehető. Jellegzetessége, hogy igen tartós, strapabíró, a másik, hogy meglehetősen csúszós, esős vagy téli időszakban jó eséllyel el lehet szállni egy hirtelen fékezésnél ezen a burkolaton."

Szemerkélt az eső az amerikai vipponal  megcsúsztak és fejre álltak az árokban.
A fiatal sofőrt szétvágta a kormány. Apám 38 töréssel és összeégéssel megúszta.
Laci, a sofőr az előtte levő napon délután fel le autóztatott a Solymár és Hidegkút közötti dombos úton.
Gyurikám holnap nyerünk a Lottón majd meglátod.
Veszek neked egy Csepel biciklit, ne anyád női gépével járj.
Ő már nem látta meg.
A tárcájában a helyszínelő rendőr megtalálta a 4 találatos lottó szelvényt.
  Délfelé a napi munka végeztével mata részegen leszállítottak a hatos villamosról.
Oldani kellett a stresszt.