Visszaút már nincs

 

Dino Buzzati írta:
„Bármennyire szerethetjük egymást, mindig egyedül vagyunk; ha szenved valaki, fájdalma csakis az övé, senki nem vállalhat belőle egyetlen parányi részecskét sem; az egyik ember szenvedésétől még nem érzik magukat rosszul a többiek, hiábavaló itt bármi nagy szeretet. Ezért menthetetlenül magányos az életünk.”
Vele nehéz vitatkozni.
Pláne ha nincs min.
Ha át is lehetne vállalni a szenvedésből egy parányi részecskét nem sokra mennénk vele.
Akinek van belőle bőven annak az a parányi
nem sokat segít. Aki magára vállalná pedig azt hinné nagyon sokat segített. Arra nem is merek gondolni ,hogy szinte örüne, hogy neki ilyen kevés jutott.
Ha behunyod a szemed egyből kiderül mi van veled.
Ha senki csak a nagy sötétség, elég szar.
Ha mellé a pokol kénköves bűzét is érzed hát neked annyi.
Ha minden porcikád megtelítődött ezzel a bűzzel és már szereted is ezt a szagot te vagy maga az ördög.
Visszaút már nincs.
Persze ne ess kétségbe , soha nem is volt.